Horvátországban, Rovinj városában a „Boldog óvodásból boldog iskolás„ tanfolyamon vehettem részt 2024. július 28 – augusztus 3 - ig, az Erasmus+ pedagógus továbbképzés keretében. A kurzus szervezője a „JUTAKI Kft. – Hungary Expert a Tanárokért és Diákokért”.
A vasárnapi regisztrációt követően már alkalmunk nyílt beszélgetni, és ismerkedni a különböző tanfolyamokra érkezőkkel. Külföldről is érkeztek kollégák, akikkel nagyon jó volt beszélgetni, adott nyelvtudásunkat feleleveníteni, és iskolai tapasztalataikról, illetve a kultúrájukról, szokásukról hallani. A hét során, a kurzusokon is alkalmunk nyílt a tapasztalat cserére a más országokból érkező kollégákkal, illetve a tanfolyam szervezői által kínált szabadidős tevékenységek során, mint például az iskolában szervezett „szabaduló szoba” – játékban, vagy a nemzetközi táncos esten is tudtunk beszélgetni a kollégákkal.
A regisztrációt követően megismerkedhettünk leendő oktatónkkal, és csoporttársainkkal, továbbá az iskola épületével, a tanfolyam helyszínével. Az est lezárásaképpen Rovinj városában, egy helyi tengerparti étteremben ismerkedhettünk tovább csapattársainkkal, ahol kicsit kötetlenebbül tudtunk társalogni magunkról, céljainkról.
A tanfolyam időpontja kedvező volt, hiszen a délelőtti órákban zajlott, helyszínként egy földszinti légkondicionált teremben, ahol a kurzust tartották. Kiváló trénerünk magabiztosan, tudatosan építette fel óráit. Az első nap csak arról szólt, hogy megismerhessük egymást.
A következő napokon újabb, és újabb játékok következtek, melynek segítségével előidézhetjük, hogy az óvodából érkező gyermek szeméből ne tűnjön el a csillogás.
A reggeli beszélgető körök alkalmat adtak, hogy trénerünkkel megbeszélhessük az előző napi élményeinket, immár átérezve, átgondoltan, továbbá abban a formában is, hogyan építhetjük be mindennapi óráinkba az adott játékot. Ezek a beszélgető körök abban is segítségünkre voltak, hogy egymásnak újabb és újabb ötletet adjunk az osztályunk, csapatunk építésére vonatkozóan.
A játékok során olyan játékkal is megismerkedtünk, melyet a legtöbben ismerünk, alkalmazunk és játszunk nap, mint nap. Ilyen például „folytasd a történetet”-, mely több változatban játszható. Én is játszom a délutáni foglalkozásaim keretében a diákjaimmal.
Schüssler Mónikánál, oktatónknál, egy újabb változatot tanulhattam meg, melyet Orson kártyák segítségével játszunk. A játék az érzelmi intelligencia, kommunikáció fejlesztésre alkalmas, hiszen a gyermekek az általuk húzott kártyák alapján folytatják a már megkezdett történetet. Továbbá az együttműködést, és a kreativitást is fejleszti gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. Egy aktuális vagy egy múltbeli helyzethez kapcsolódó érzelmeink felismerését is megkönnyítheti. A használatával gyakorlatot szerezhetnek a diákok mások érzelmeinek, testtartásból, mimikából való beazonosításában. Előidézheti, az elmélyülést, az elfogadást, a kapcsolódást magukhoz és a társaikhoz is.
Az apró házi feladatként kapott „keress egy kavicsot a délután folyamán, amit hozz el holnapra” – több szempontból nagyon tanulságos, és hasznos volt. Első körben, hogy diákként kapsz egy apró feladatot, érzed, hogy fontos, fejben kell tartanod, (mint az általunk adott feladatoknál a tanítványainknak) tehát memóriafejlesztés. Továbbá, bár az oktatónk másnapra kérte, de valójában, és tudatosan, de a következő napon használtuk, ezzel lehetőséget adva azon diákoknak is, akik elfelejtették a kavicsot. (Nem felejtette el senki. :) )
A feladat a következő volt: Vidd magaddal a tanórák végéig mindenhová a kavicsot! A nap végén megbeszéltük az érzéseinket, a tapasztalatainkat, gondolatainkat. Ki hogyan élte meg? Miért is fontos ez? Egy apró kavics magaddal „hurcolása” megmutatja, hogy képesek vagyunk rövid, vagy hosszú időn keresztül magunkkal vinni egy – egy nehézséget, sérelmet, amelyet, ha nem rendezünk le saját magunkban, vagy a konfliktust kialakított személlyel, egyre inkább óriási teherré válhat számunkra. Hiszen mindenhová magunkkal cipeljük, minden tevékenységet ezzel végzünk. Ezen az sem segít, ha „zsebre vágjuk” és úgy teszünk, mintha nem is lenne… hiszen előbb utóbb, mindig benyúlunk a zsebünkbe, és eszünkbe juttatja, hogy az a probléma bizony ott van…
Különösen tetszett, és nagyon örültem neki, hogy a tanfolyam nem a jegyzetelés gyorsaság technikájának elsajátításáról szólt, hanem arról, minél jobban megtanuljuk, hogyan tudjuk diákjaink mindennapjait, továbbá tanított óráinkat, foglalkozásainkat, színesebbé, boldogabbá tenni. A zenés és zene nélküli relexációs gyakorlatok, és az érzelmi intelligenciát fejlesztő kártyák, alkalmazott játékok, bármikor, vagy egy adott pillanatban, azonnal a gyerekek, és az adott óra pillanatához igazodva játszhatók, és elővehetők a képzeletbeli tarisznyánkból. Történelem, vagy matematika órán is alkalmazhatjuk pár perc erejéig is. Amennyiben viszont több időnk van, és nem tanórában gondolkodunk, hanem a napközis foglalkozásokba építenénk be, erre vonatkozóan is számtalan kreatív játékot, vagy akár tovább gondolható lehetőséget kaptunk.
A „boldogságórák” pedig egész évben lehetőséget adnak nekünk osztályunk, csapatunk, csoportunk érzelmi intelligencia és közösségépítő erejének fejlesztéséhez.
A sok – sok színes játéknak köszönhetően, kiváló oktatónk Mónika, egy hét alatt, valódi kis összekovácsolt csapatot varázsolt belőlünk, az alkalmazott oktatási módszerei segítségével. Az új ismereteket, melyekkel a hét során gazdagodtam, a jövőben a mindennapi munkámba be tudom majd építeni, mind a tanórákon, és foglalkozásokon egyaránt alkalmazni fogom.
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon, és részese lehettem ennek a fantasztikus csapatnak. Bízom benne, a jövőben is alkalmam nyílik majd, egy hasonló tanfolyamon részt venni, ahol sok – sok színes egyéniségű kollégával, és a mindennapi oktatás során, új technikákkal ismerkedhetek meg.
További információk
- Helyszín: Rovinj
Kategória:
Magyar kurzusok
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal