Elemek megjelenítése címkék szerint: Dublin
Angol nyelvtanfolyam Dublinban
A Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium második éve működik, ebben a tanévben első alkalommal pályáztunk az Erasmus+ programra. Első lépés című projektünk keretében idén 14 kollégánk vehet részt különböző külföldi képzéseken, ami nagy lehetőséget jelent számunkra iskolánk arculatának kialakításában.
2023. július 1-jén utaztam Dublinba, ahol bekapcsolódhattam egy kéthetes intenzív angol nyelvi kurzusba. Egy modern kollégiumban, egyágyas szobában kaptam szállást, de a közös konyhában már első este megismerkedtem olasz és spanyol lakótársaimmal.
A nyelviskola még a kiutazásunk előtt kérte az írásbeli szintfelmérő tesztet, a beszédkészségünket az első napon mérték fel, ezek alapján kaptuk meg a csoportbeosztásunkat. Hétfőtől péntekig, 9.00 és 12.30 között nyelvtan és szókincsfejlesztő óráink voltak, szerdánként és csütörtökönként pedig délutáni kommunikációs órákra járhattunk. A csoporttársaim Braziliából, Spanyolországból, Kolumbiából, Szaúd-Arábiából, Olaszországból és Mongóliából érkeztek, így elég hamar fel kellett találnom magam az új nyelvi környezetben. A tanórákon projekteken dolgoztunk csoport- és pármunkában. Az óráink lendületesek és inspirálóak voltak, az oktatás intenzíven és nagyon jó hangulatban zajlott. Tanáraink türelemmel és odafigyeléssel segítették az angol nyelv használatát.
Szabad délutánjaimon igyekeztem mindent megtudni az ír kultúráról, megismerhettem a várost és Dublin csodálatos parkjait. Jártam a Félpennys hídnál, a Trinity Collegeban, a Dublin Castleban, a Guinness Storehousban, ellátogattam a Szent Patrik Katedrálisba. Voltam egy különleges, fénytechnikával létrehozott Van Gogh kiállításon és meghallgattam a Trinity College gyermekkórusának templomi hangversenyét. Egy hétvégi buszos kirándulás alkalmával eljutottam Galwaybe és a Moher sziklákhoz, ahol a látvány lenyűgöző és felejthetetlen volt.
A Dublinban töltött két hét alatt gyakorolhattam az angol nyelvet, rengeteg élményben volt részem, és a csoporttársaimon keresztül más kultúrákba is betekinthettem.
Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a programnak.
https://sztagoston.hu/erasmus/
Greffné Kállai Tünde
Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium, Fót
Nyelvtanfolyam Dublinban.
Nyelvtanfolyam Dublinban
Az Erasmus + támogatásával augusztus utolsó hetét Dublinban tölthettem. A továbbképzés kiválasztásakor a célom az volt, hogy angol nyelvű környezetben fejleszthessem meglévő tudásom, különös tekintettel a mindennapi kommunikációra. A választásom így esett Írországra, Dublinra és az ELI (English Language Institute) nyelviskolára.
Az iskola a Damme Streeten van, Dublin turisztikai központjában, könnyen és gyorsan megközelíthető volt a szálláshelyemről. Megfigyelésem szerint a képző egyszerre körülbelül 200 – 250 diákot foglalkoztat. A tanulók 99 %-át közép és dél amerikai, valamint közel keleti fiatalok adják, akik munkavállalás céljából tanulják a nyelvet. Körülöttem mindenki spanyolul, portugálul esetleg törökül beszélt, így elsőre kicsit furán éreztem magam, de mivel mindenki nagyon barátságos volt, így hamar sikerült beilleszkednem.
A kurzus egy hetes volt, minden nap reggeltől kora délutánig tartó órákkal. Az iskolába érve a recepción nagyon kedvesen fogadtak. Rögtön egy rövid szóbeli teszten kellett részt vennem, ahol a magamról legfontosabbnak tartott információkat kellett megosztanom, majd ez után csoportba soroltak. Az én csoportomban három brazil, egy bolíviai, egy el salvadori és két török fiatal mellett egy magyar tanuló is helyet kapott rajtam kívül. A2 szintű csoportba kerültem, aminek nagyon örültem, ez a szint teljesen megfelelt arra, hogy felvegyem az oktatás ritmusát, a csoporttagok is nagyon szimpatikusak voltak, így jól éreztem magam velük a képzés ideje alatt.
Mivel a csoport ilyen sokszínű volt, a tematika is ehhez kapcsolódott. A napirenden lévő nyelvtani tanagyag (simple past) gyakorlásába minden nap megjelent a nemzetköziség. Így ismerhettem meg többek között a különböző népcsoportok tradicionális ételeit, azt, hogy a legfontosabb nemzeti ünnepeiken milyen hagyományokat őriznek, milyen ruházatot hordanak, ha például házasodni szeretnének, vagy temetésre készülnek. Képet kaphattam a vallási és kulturális hasonlóságokról, különbségekről is.
A feladatok során nagy hangsúlyt kaptak az infokommunikációs eszközök. Minden előadást laptop és okos tv segítségével tarthattunk meg, mely minden teremben rendelkezésre állt, csak úgy, mint a free wifi. Minden terem légkondicionált volt, tehát ideális környezetben dolgozhattam.
Két feladatot emelnék ki.
1. Hazudj magadról: Ebben a feladatban a táblára 2 igaz és 1 hamis álltást kellett felírni magunkról. A csoporttagok az állításokkal kapcsolatban tettek fel kérdéseket, amire rögtön reagálni kellett.
2. Nemzeti ételek: Az okostábla segítségével kellett bemutatni egy kedvenc, tradicionális ételt, keresni kellett hozzá videót és képeket, valamint el kellett mesélni, hogyan készítjük el. A csoporttagok kérdezhettek közben, így ez is remekül fejlesztette a kommunikációs készséget.
A képző szinte minden napra kínált iskolán kívüli programot, ezek között mindenki megtalálhatta azt, ami az érdeklődésének a leginkább megfelelt. A felkínált lehetőségek között megtalálható volt a csoportos városnézés, az ukulele est, hosszabb hétvégi kirándulások, és rövidebb kocsmatúrák is.
Írország pillanatok alatt a szívemhez nőtt. Minden percét élveztem az itt eltöltött időnek.
Iskolám tanulói és tanárai több különböző projektben vehetett részt az Erasmus + jóvoltából. A programokról az alábbi linken tájékozódhatnak.
HOSPITALITY AND CATERING COURSE FOR VOCATIONAL TEACHERS in DUBLIN
A Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum Erasmus+ pályázatának keretében 2022 novemberében adódott lehetőségem arra, hogy az InterEducation szervezésében szakmai, 2 hetes továbbképzésben részesülhessek. A témát tekintve a turizmus-vendéglátás köré szerveződtek a szakmai programok, melynek keretében szállodalátogatás, szakmai kirándulások (Írországban és Észak-Írországban), digitális technológiák alkalmazására is sor került. Nagyon tartalmas két hetet tölthettem el egy nagyon remek közösségben. 21 fő volt jelen a képzésen nagyon sok európai országból. Az angol nyelvtudás mindenképpen fontos volt magas szinten, mert a szakmát képviselőkkel kellett megbeszéléseken részt venni, illetve előadást tartani az általunk összeállított szakmai digitális alkalmazásokból. A kurzus kiválasztásánál egyedül az játszott szerepet, hogy a látottakat és tapasztaltakat alkalmazni tudjam majd az általam tartott tanórákon. Előzetesen már volt tapasztalatom az InterEducation szakmai programjában, ahol kiváló szakmai ismeretekkel bővíthettük tudásunkat. Az idén sem csalódtam a szervezésben. Megismerkedhettünk még az ír oktatási rendszerrel és kultúrával, történelemmel is és erre láthattunk példát is a szakmai képzések megtekintése során.
A hangulat kiváló volt a néha szomorkás időjárás ellenére is és sok szakmai partnerintézményt sikerült találni a későbbi közös együttműködéshez.
Methodology and Language Development
Methodology and Language Development
https://www.ces-schools.com/english-courses/teacher-courses/methodology-and-language-development/
Több okból esett a választásom a Methodology and Language Development kurzusra. A továbbképzés elvégzése segít a tanulás támogatásában és az egyéni bánásmód érvényesítésében, egyrészt a verseny- és vizsgafelkészítés során, másrészt gyakorlati útmutatást nyújt a motiválatlan diákok aktivizálásához az online és jelenléti órákon. A csoportban 3 nyelvtanár és 11 CLIL, tantárgyát idegen nyelven tanító kolléga volt, így a képzőnek nagy kihívást jelentett mindkét fél igényeihez igazítani a tananyagot. Bár az órarend némileg eltért a tervezettől a résztvevők különböző nyelvi szintje és elvárásai miatt, kiváló példát adott arra, hogyan lehet eredményesen dolgozni vegyes képességű csoportokkal, illetve kihasználni a szociális tanulásban rejlő lehetőségeket.
Sok jó módszert ismertünk és ismertettünk meg egymással, erősödött a multidiszciplináris szemléletünk, valamint bővültek a kulturális ismereteink is, elsősorban a délutáni előadások során. A négy alapkészség és a kiejtés fejlesztésére a kommunikatív megközelítést alkalmaztuk, ahol a helyes nyelvhasználatot mai modern beszédhelyzetekben és autentikus szövegeken keresztül sajátítottuk el.
Annak ellenére, hogy különböző nyelvtanítási területen dolgozunk, hatékony volt az együttműködés a csoporton belül, és megosztottuk egymással jó gyakorlatainkat, valamint tanítási nehézségeinket egyaránt, s ezáltal megismertük országaink (Németország, Spanyolország, Magyarország és a Cseh Köztársaság) oktatási rendszerét. Ez a multikulturális közeg tovább erősítette európai identitásunkat.
Összességében nagyon tartalmas és mozgalmas két hetet tölthettem Dublinban, amit a képzésen túl számos dolog tesz emlékezetessé. Délutánonként igyekeztem kihasználni az időt kirándulással és múzeumlátogatással; hétvégén pedig hosszabb utazásokon vettem részt, így eljutottam az észak-írországi Belfastba és az Óriások útjához (Giant’s Causeway), az Atlanti-óceán partján található Moher-sziklákhoz (Cliffs of Moher), valamint ellátogattam olyan bájos kis városokba, mint Galway, Howth és Malahide. Köszönöm a lehetőséget Erasmus+! Igazi élményben volt részem!
https://www.youtube.com/watch?v=SNs0vKDvs0g
https://www.facebook.com/hashtag/centreofenglishstudies?__gid__=675194189198143
Szabó Márta Erika, angoltanár
Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
http://kevi.hu/index.php/erasmus
Dublin, nyelvtanfolyam
Írország, Dublin, Twin.... felejthetetlen, nagyszerű két hét.
2022. augusztusában nyelvtanfolyamon vehettem részt Dublinban, a Twin English Centre kurzusán. Először utaztam Erasmus ösztöndíjjal, először volt lehetőségem rá, hogy angol nyelvterületen tanuljam a nyelvet.
Többszörös újrakezdőként, viszonylag szerény nyelvtudással jelentkeztem a pályázatra, bízva benne, hogy az intenzív tanulási lehetőség és az inspiráló nyelvi környezet segít elmozdulni a holtpontról. A lehetőség elnyerésétől folyamatosan készültem, online nyelvleckéket vettem, angol szövegeket hallgattam, ismerkedtem magával az országgal is.
A Twin, mint képzési központ többségében beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Az órák 9-től 13 óráig tartottak, s a hét utolsó napján egy-egy teszttel zárultak. Mongol, brazil, török fiatalok voltak a csoporttársaim, 2 tanárral 10-en tanultunk együtt. Oktatóink pozitív kisugárzású, kedves emberek voltak, ez növelte a bátorságunkat, és ellensúlyozta az órák módszertani zökkenőit. Társaim - nem Erasmus ösztöndíjasként- délelőtt a nyelvet tanulták a Twinnél, délután pedig dolgoztak, s átlagosan fél évre jöttek Dublinba. A nyelven kívül a 2 hét alatt sokat tanultunk országaink kultúrájáról, életviteléről, szokásairól. Mindez egyrészt bele volt ágyazva az elsajátítandó anyagba, de ezen kívül is szívesen beszélgettünk egymással.
Sokat fejlődött az angoltudásom, beszédkészségem, s főként beszédbátorságom.
Ennél a nyelviskolánál - ill. a nyelvtanfolyamon részt vevő csoportoknál- szervezett szociális program alig volt, így a tanórákon kívül kevesebb lehetőség adódott a közös együttlétre, a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor nekem szerencsém volt, mert már az 1. napon megismerkedtem egy magyar hölggyel, általa egy francia lánnyal, ill. a következő napokban cseh, olasz diákokkal is. Ebben a soknemzetiségű társaságban természetesen angolul folyt beszélgetés. Az első hét végére az én nyelvem is megoldódott, egyre bátrabban kommunikáltam.
A családi szállás szintén a mindennapi élethelyzetekben való nyelvhasználatra ösztönzött, ez is tanulási lehetőség volt, mint ahogy minden séta, közlekedés, vagy akár csak a vásárlás.
Délutánonként amit csak tudtam, megnéztem a városban. A nevezetes helyeken, múzeumokon, templomokon és parkokon kívül ismerkedtem a város kultúrájával, életével, ha mód volt rá, az ott élőkkel. Ezen kívül több kiábrándulást is tettem, két közelebbi kisvárosba (Howth-ba és Bray-be), illetve két távolabbi helyre (a Moher sziklákhoz és Kilkennybe) is eljutottam.
Megvallom, minden lenyűgözött! A város és az ország nyitott, barátságos és elfogadó közege nagy hatással volt rám.
Olyan élményt jelentett nekem ez a két hét, amire mindig emlékezni fogok, ami megmozgatott intellektuálisan és érzelmileg is. Azóta kedvenc színem az ír (smaragd) zöld, és álmomban még mindig járom Dublin utcáit.
Dráma technikák alkalmazása a tanórán
Az “Együtt a közös célért -- interdiszciplinaritás az iskolában” című Erasmus+ projektünk keretében vettem részt egy egyhetes továbbképzésen Dublinban, “Dráma technikák alkalmazása a tanórán” címmel. A Twin English Centre Dublin szervezésében megvalósított kurzus megfelelt előzetes elvárásaimnak: a megalapozott elméleti-módszertani háttér mellett nagy hangsúly került a gyakorlati megvalósításra, a technikák kipróbálására, a visszajelzések, tapasztalatok, előnyök és hátrányok megosztására a résztvevők között.
Nem drámatanárként számomra sok új ismerettel szolgált a kurzus, azonban drámatechnikákban jártasabb kollégáim számára kevesebb újat hozott. Angoltanárként megfelelő volt a kurzus nyelvi szintje, ám a megadott minimális (B1-es) KER szinthez képest magasabb nyelvi szinttel működött a kurzus. Ben Collopy, kurzusvezető lelkes, aktívan bevonó és szórakoztató munkájával tette emlékezetessé a kurzuson tanultakat és nemcsak a módszertani tananyagra gondolok, hanem a nyelvi és kulturális ismeretekre is.
A képző intézmény, a Twin English Centre Dublin sok segítséget nyújtott a mobilitás előtt és alatt ahhoz, hogy résztvevőként tudjam, mire számíthatok. Nagy segítséget jelentett, hogy rajtuk keresztül foglaltam szállást egy diákszállón, az Aparto Beckett House-ban, ami két utcára volt a továbbképző központtól. Mind az intézmény, mind a szállás Dublin belvárosában volt, így a legfontosabb boltok, vendéglátóegységek és turisztikai látványosságok gyalogos távolságra voltak egymástól. A képző -- helyesen -- a legtöbb kulturális programot fakultatívvá tette, így lehetőség volt egyéni preferenciák mentén felfedezni Dublint és környékét, így tudtam elkirándulni a közeli Howth félszigetre. Azonban több kulturális program minőségi fejlesztésre szorul vagy többet igényel, mint a képző ajánlása egy ingyenes múzeum önálló meglátogatására.
Dublin egy sokarcú város. Jellemző rá a nyugat-európai fővárosok multikulturalitása, a Magyarországhoz viszonyított jobb általános gazdasági és anyagi helyzet, a lakosok türelmesebb magatartása, igényesebb tömegközlekedés, kulturális és szórakozási lehetőségek, de ugyanúgy megjelennek az ismert nagyvárosi társadalmi problémák úgy, mint az egyenlőtlen szociális helyzet vagy a lakhatási krízis.
Minden hibájával együtt mindenkinek ajánlom ezt a kurzust, aki nem mozog annyira otthonosan a drámatechnikákban, de elég bátor ahhoz, hogy kipróbálja ezeket és olyan nyelvi szinten van, hogy élvezni is tudja a kurzust!
2020-1-HU01-KA101-078506 számú projekt, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, 2022
Nyelvtanfolyam Dublinban
2022. szeptemberében, alig hogy elkezdtük a tanévet, én is diáknak álltam. Az iskolánk Erasmus+ KA1 projektének keretén belül két hetes nyelvtanfolyamon vehettem részt a smaragdzöld Írország fővárosában, Dublinban.
A Twin English Centers falai között, venezuelai, mongol, brazil, olasz csoporttársakkal és három nagyon segítőkész, barátságos angoltanárral tanultam. Az órák 9-től 13 óráig tartottak, és heti két alkalommal két órás kommunikációfejlesztő foglalkozásokon vettem részt. Nagyon sokat fejlődött az angoltudásom, beszédkészségem. Nagyon sokat tanultam csoporttársaim országainak kultúrájáról, napi rendszerességgel beszéltünk egymással hazánkról, városunkról.
Szabadidőmben Dublin városát jártam, előre elkészített terv alapján beosztottam, hogy melyik nap milyen nevezetességet látogatok meg. Így jutottam el a világhíres Trinity College-ba, Dublin Castle-ba, Kilmanham Gola-ba, a The Irich Emigration Museum-ba. Számos katedrálist, parkot meglátogattam. A két hét minden napjára jutott valami látnivaló. Hétvégén hosszabb kirándulásokat tettem, így felejthetetlen élményekkel gazdagodtam a Moher-szikláknál, a Giant’s Causeway-nél, vagy épp Glendalough völgyében.
Családi szállást választottam, aminek nagyon örülök. Egy idős, nyugdíjas néninél voltunk elszállásolva, egy francia és egy arab társammal. Az ellátás szuper volt, tiszta, rendes ház, kedves szállásadó, aki szintén nagyon sokat beszélt velünk angolul. Így nem csak az iskolában, hanem itt is fejleszthettem nyelvtudásom.
Nagyon kedvesek az emberek Dublin sokkal élhetőbb város képét mutatta, mint Budapest. Nagyon tetszett Írország, úgy jöttem haza, hogy ide még mindenféleképp vissza kell mennem. Életem egyik legnagyobb élményét köszönhetem az Erasmus+-nak, tudással, élményekkel, barátságokkal tértem haza. Büszke vagyok magamra, hogy teljesen egyedül, egy idegen országban, idegen nyelvet használva kiigazodtam a közlekedésben, az iskolában, a kirándulásaim alkalmával.
Iskolánk linkje: https://www.hunyadialtisk.hu/balmenu/erasmus/erasmus-2020.html
Boldog tanárok Dublinban
Dublin, 2022. 07. 18-23.
Eredetileg Barcelonába mentem volna, három évvel ezelőtt, még egy gondtalanabb, Covidot nem ismerő világban. Azóta nemcsak a helyszín változott, hanem az emberek is, és gyakorlatilag az egész életem.
A hosszú várakozásból annyi előnyt meríthettem, hogy volt alkalmam időben átutalni a pénzt a Képzőnek (Early Bird áron), s így lehetőségem volt olcsón megvásárolni a repülőjegyet is. Szállást már tavasszal is alig találtam. Igaz, a Europass küldött hotel ajánlatokat, de ezek mind Barcelonában voltak, tehát sokat nem segített a helyzetemen. Úgy tűnt, Dublinra már ekkor kitehették volna a “Megtelt” feliratot.
A képzést szervezési oldalról több bizonytalanság is kísérte. Időnként a kedvezményes befizetés is hátránynak tűnt. Mire a Europass eljutott addig, hogy kollégiumi szállással enyhítse a kilátástalan helyzetet, addigra már csak a tavaszi jelentkezőkre összpontosított. Hozzám ez a lehetőség véletlenül és túl későn jutott el, azután, hogy kétségbeesésemben a Hungary Expert a Tanárokért tanácsadóihoz fordultam megoldhatatlan szállásproblémámmal. Ők továbbították felém a Képző ajánlatát, ami remekül hangzott, csakhogy az én mobilitásom idejére a kollégium már teljesen tele volt. A megoldásért közvetlenül a kinti szervezőkhöz fordultam, s június elejére - igaz, akkor már emelt áron -, de sikerült helyet szerezni a UCD kollégiumában, szigorúan csak a tanfolyam idejére.
A dublini reptérről több jármű is indult a belváros felé, így a közlekedés nem okozott gondot, viszonylag könnyedén eljuthattam külvárosi egyéjszakás szállásomhoz. Másnap pedig beköltözhettem a kollégiumba, ami minden várakozásomat felülmúlta. Egyágyas szobák, amik nem túlzottan nagyok, de megvan bennük minden, amire szükség lehet. Fürdőszoba, íróasztal, saját tér és egy nagy közös étkező-konyha-társalgó, ahol esténként jókat beszélgettünk az azonos blokkban tanuló külföldi és honi kollégákkal. A tanfolyam végére még azt is sikerült megtudni tőlük, hogyan lehet a zuhanyzóban melegvizet beállítani.
Az oktatást a kollégiumtól félóra busztávnyira, egy iskolaépületben tartották, ahol éppen nyári iskola üzemelt, némiképp nehezítve a relaxációs gyakorlatokat. Kilencen voltunk, kizárólag hölgyek. Négy görög, egy spanyol, egy német, egy cseh, egy lengyel és én. A cím alapján arra számítottam, hogy játékos gyakorlatokat végzünk, amivel jobbá, boldogabbá tehetjük az életünket. De ez más volt. Komolyabb. A tanárunk nem általánosságokat puffogtatott, hanem megpróbálta megoldani azokat a problémákat, amikkel küzdöttünk. A gyakorlatok helyett a mély beszélgetésé volt a főszerep. Segített rátalálni azokra a pontokra, ahol hibázunk, megtanított arra, hogyan szemléljük a történéseket más szempontból, s arra is, hogy időnként szünetet kell tartani.
Voltak néha gyakorlatok is. Főként meditáció, belső összpontosítás. Az egyik ilyen alkalommal toppant elém a tanteremben lévő felirat, mely megfogalmazta az egész tanfolyam, az egész élet alapgondolatát:
“A nap nevetés nélkül elvesztegetett nap.”
Hogy mért volt jó számunkra ez a mobilitás? A többieket nézve azt mondanám, azért, mert sikerült egy kicsit önmagukra találni, felismerni a problémáik gyökerét. Számomra pedig egyfajta megerősítésként szolgált, hogy jó úton járok és jó döntéseket hozok.
Nagyon szerettem az Erasmus Programot. Tökéletes kombinációja annak, hogy az ember játszva tanulhasson számára érdekes dolgokat, megismerkedhessen más kultúrából érkező tanárok eszméivel, helyzetével, bebarangolhasson olyan helyeket, ahová tanári fizetésből esélye sem lehet eljutni, s mindeközben gyakorolhassa az angolt. Nagyon fog hiányozni.
Köszönöm Ildikónak, a projektvezetőmnek, hogy bevezetett ebbe a csodás világba, Krisztának és Anitának, a Hungary Expert munkatársainak pedig azt, hogy most is a maximumot nyújtva támogattak abban, hogy az utazásom megvalósítható és élvezetes legyen!
Fábián Beatrix
Áldás Utcai Általános Iskola
Dráma Dublinban
A Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Iskolaközpont magyar- és drámatanáraként jutottam el az Erasmus Plus továbbképzés keretében, a Dublinban megtartott, "Using Drama to Enhance Teaching" c. kurzusra. Rajtam kívül még tizenkét kollégám élt az Erasmus Plus továbbképzési lehetőségével, koordinátorunk, Korponay-Szabó Péter, segítette az ezzel való előkészületeket, munkát.
A tanfolyam során megismerkedtünk a drámapedagógia alapvető eszköztárával. Általában kis csoportokban dolgoztunk és a gyakorlatok után volt idő az ötletbörzére is. Közösen gondolkodtunk arról, hogyan tudnánk a tanultakat, kipróbált gyakorlatokat, játékokat használni a munkánk során. Tevékenységeink között szerepelt: állóképek készítése különböző témákra, a hanggal és a testtel való munka, fórumszínházi gyakorlatok. Különböző improvizációs játékokat is megismerhettünk, közösen kísérletezhettünk velük. A hét utolsó napjaiban pedig azon volt a hangsúly, hogy hogyan alkalmazzuk a drámás eszközöket, ha szöveget szeretnénk feldolgozni diákjainkkal. Saját tapasztalatot is szerezhettünk erről, hiszen a hét zárásaként, csoportokban egy ír vers egy-egy versszakát vittük színre és adtuk elő egymásnak.
A csoport vezetője Ben Collopy lendületesen, már-már színházi előadásmódban tartotta az órákat, sok idő jutott az elméletre is. Ben előszeretettel mesélt az ír népről, kultúráról, nyelvről és történelemről is. Egyik délután tettünk vele egy közös sétát, amelynek az Abbey Theatre is az egyik kiemelt helyszíne volt, ahol a színház egyik dolgozójával is beszélgethettünk.
Számomra a Dublinban töltött idő fénypontja az volt, amikor eljutottam az egyik csoporttársammal egy esti, színházi előadásra. Izgalmas volt betekintést kapni arról, hogy milyen kultúrája van Írországban a színháznak. A Smock Alley Theatre – amely Dublin legrégebbi színháza - egyik komédiájának ősbemutatóját játszották, szerencsére nagy sikert aratott.
A szabadidőmet is többnyire a csoporttársaimmal töltöttem, kirándultunk Dublin határában, Howthban, megtekintettük a Book of Kells könyvtárat, betértünk több régi könyvesboltba is, sétáltunk a Trinity College-nál és a St. Stephen’s Green parkban.
Lelkes kollégáimmal még több játékot, színházat, drámát vittünk Dublinba ezen a héten, nemcsak új ismeretekkel, de újabb barátokkal is gazdagodhattam.
Élménybeszámoló dublini utamról
Mivel az iskolámban a pedagógiai megújulás és az innovációs törekvések a tanári munka fókuszában állnak, az Erasmus+ programban meghirdetett tanári továbbképzés lehetőségek között az Educating for the 21st Century – Re-imagining Our Schools (A 21. századra nevelünk – Iskoláink újragondolva) című tanfolyamra esett a választásom. A tanfolyamot a dublini Twin English Centres szervezte meg. Már a kiutazásomat megelőzően megosztották velem az intézetük e-learning platformját, ahol online nyelvi szintfelmérő tesztet kellett kitöltenem, illetve előzetes tájékozódásként megtalálhattam a tanfolyam témájával kapcsolatos fontosabb szakirodalmi alaptanulmányokat. Ugyanezen a helyen pontosan tájékoztattak az órák helyszínéről, és a szabadidős fakultatív programokról.
A kiutazásommal minden zökkenőmentesen lezajlott. Szállásként az egyéni szállásadó családot jelöltem meg, velük rendben zajlott minden az egész ottlétem idején. Szállásomra 15 percnyi autóbuszozással jutottam el Dublin központjából, ahol az iskola is volt.
A tanfolyam első hete sajnos nagyon kaotikus volt, mivel a szervezők tájékoztatása szerint a tanárok közül egy beteg lett, így összevontak 2 csoportot – a mi tanfolyamunk és az „Információs technológia a tanórákon” c. tanfolyam csoportja egyforma tanrendet követett. Emiatt majdnem 20 fős csoportban tanultunk, és míg a mi csoportunk tanmenetében előzetesen 2 napra terveztek órát a technológiáról, gyakorlatilag egy egész hét anyagát töltötték ki vele. A többi tantárggyal való foglalkozást aránytalanul kevésnek éreztük ezután. A Google Classroom bemutatását teljesen feleslegesnek éreztük, de a Notion és a podcast készítő alkalmazások lehet, hogy hatékonyak lesznek.
További tantárgyaink voltak a PBL és a CLIL, ezekkel a tanfolyam második hetén foglalkoztunk, elméleti és gyakorlati szempontból is, és számos módszertani ötletet, gyakorlati tapasztalatot cseréltünk a tanfolyamon résztvevő tanárkollégáinkkal. A tanfolyam e része igazán gazdagító volt, így a kezdeti nehézségeket teljes mértékben kompenzálta ez az új tapasztalat.
A tanárkollégákkal való kapcsolattartás is nagyon ígéretesen alakul, cseh és spanyol iskolákkal tudtuk felvenni a kapcsolatot, és ezekre szeretnénk a továbbiakban Erasmus csereprogramokat is alapozni.
Az írországi kiutazásom egyik legnagyobb hozománya természetesen a kulturális/nyelvi aspektus volt, mivel angoltanárként nagyon jól tudom hasznosítani a nyelvtudásom felfrissítését és a kulturális reáliák alaposabb megismerését. Tanultunk az írországi angol nyelvváltozat jelenségeiről, az ír mitológiáról és költészetről, és az iskola is számos jó programajánlatot tett a szabadidőnk eltöltésére vonatkozóan. Ha visszatérhetnék, újra csak meglátogatnám a Chester Beatty Könyvtárat, a Trinity College könyvtárát, a botanikus kertet, a Moher sziklaszirtet és Galwayt, Killnenny városát. Feledhetetlen émény volt az ír táncos est is. Összességében a tanulmányutammal nagyon elégetett vagyok, hálás vagyok, hogy eljuthattam Dublinba és Írországba, minden érdeklődőnek szeretettel ajánlom.
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal