Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal

Disszemináció - Erasmus+

erasmus-logo02

A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégák beszámolóit olvashatják. 

A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

csütörtök, 04 november 2021 12:47

Tanuló-központú tanításról Amszterdamban

Írta:
Izgalmakkal teli időszak után, a nyári szünet utolsó hetében tudtunk végül elindulni kollégámmal amszterdami képzésünkre. Eredetileg az úticélunk Anglia lett volna és a képzésünk témaköre a CLIL. Sajnos a Covid közbeszólt, így egy éves csúszással, többszörös módosítás után találtuk meg és választottuk ki ezt az Europass Teacher Academy által szervezett…
csütörtök, 04 november 2021 12:43

Jóga és mindfulness Alicantéban

Írta:
Iskolánk projektjének fő témája a burnout megelőzése így amikor kiderült, hogy újabb mobilitáson vehetek részt, mindenképpen valamilyen pszichológiai vagy mentálhigiénés témakörbe illő képzést kerestem. Maga a meditáció tőlem kissé távol állt és némi kétkedéssel fogadtam, hogy a megszerzett tudást majd az iskolai keretek között is fel tudom majd használni. Mégis…
2021 őszén egy egyhetes képzésen vettem részt Máltán. A csoportunk 5 főből állt. A résztvevők Lettországból, Csehországból, Lengyelországból érkeztek, illetve én Magyarországról. Mindannyian általános iskolai tanárok, tanítók voltunk. A képzés fő célkitűzései a következők voltak: - Korábbi ismeretek bővítése és továbbfejlesztése a különféle gyakorlati módszertanok segítségével. - Új területek, módszertanok…
szerda, 03 november 2021 18:19

Egy hét nyelvtanulás Máltán

Írta:
Életem első Erasmus+ keretén belül, októberben egy egyhetes nyelvi képzésen vehettem részt Máltán az ETI (executive training institute) továbbképző központban. Zongoratanárként egyéni órákat tartok,így nehéz volt releváns továbbképzést találni. Életkoromból kifolyólag kötelezően oroszt tanultam,valamint a zenei tanulmányaim miatt az olasz nyelv is kötelező volt. Korunk mobilitási nyelve azonban az angol.…
Mobility Experience Harout Parseghian Boost Your ICT Skills – Technology for the Classroom Executive Training Institute, Malta 11-15 October 2021 Upon arrival, we were warmly welcomed by the school’s directors and informed of the location where we needed to gather to be introduced with our trainers. Group sizes varied from…
kedd, 02 november 2021 19:11

Málta

Írta:
MÁLTA Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem egy angol nyelvi kurzuson 2021. október 18-22 között Máltán. A projekt 2020-ra szólt, amit a covid járvány meghiúsított és még az is kérdéses volt, hogy ebben az évben megszervezhető-e egyáltalán. A kurzus kiválasztása elég bonyolultnak bizonyult, mivel az oktatás specifikus részén…
 Barcelonában vettem részt Erasmus+ képzésen, ami egy igen kényes, és folyamatosan jelenlévő témát dolgozott fel, aminek kezelése nehézkes lehet, csapatos összefogást igényel a különböző intézményekben. Rendkívül hasznosnak találtam a képzésen elhangzottakat, sokszínű gyakorlatba is beültethető tudásanyaggal lettem gazdagabb, emelett megismerhettem más nemzetek hasonló problémáit, és hogy ők hogyan küzdenek a…
Nevem Pungor Krisztina. Vizuális kultúrát, valamint Hon- és népismeretet tanítok általános iskolában. Először vettem részt Erasmus+ továbbképzésen. Firenzébe utaztam, ahol a Művészetterápiával, a művészet, mint terápiás eszköz felhasználásával ismerkedtem meg a kurzuson. Nagyon vártam már az utazást, mert a témakör régóta foglalkoztat, de nem utolsó sorban a város, és annak…
Bollito a Casinonál, ária a Corso-n, napsütötte szökőkút a Boboli-kerben, vacsoraidőben egyre szaporodó kiülős asztalok a járdákon – mintha egy stop motion video peregne az egyszeri turista szeme előtt… fantasztikus montázs, ami örökre beég az ember retinájába, ha Toscana fővárosába látogat egy Erasmus +- tanulmányút keretében… és akkor még egy…
ETI Málta- CLIL Methodology & ICT Tools for Teachers working with CLIL 2021 októberében kéthetes kurzuson vettem részt Máltán az ETI Malta szervezésében. A továbbképzés helyszíne San Giljan, olaszosan San Giuliano vagy angolosan írva San Julian’s, ami árulkodik nemzetközi sokszínűségéről. A vadászok védőszentjéről elnevezett városban rendkívüli pezsgés és dinamika érezhető:…
2021. július 5-16-ig kéthetes francia nyelvtanári módszertani továbbképzésen vettem részt Franciaországban, Montpellier-ben. A képzést az IEF nevű nyelviskola biztosította, melynek csodálatos épületei az óvárosban helyezkednek el. Már a reggeli megérkezés is óriási élmény volt ebben a környezetben. Montpellier igazi multikulturális, dinamikusan fejlődő város, ahol az ódon és az egészen különleges,…
hétfő, 01 november 2021 13:10

Két hetem a meseszép Málta szigetén…

Írta:
Két hetem a meseszép Málta szigetén… 2021 októberében két hetet tölthettem Máltán, a St. Julians-ben működő ETI továbbképző-intézet Technology Enhanced Learning című kurzusán. A tanfolyamon változatos társaság gyűlt össze: a lengyel, német, osztrák és magyar résztvevőket egy máltai oktató vezette be az interaktív tábla, a blogok, a honlapkészítés, a tanulást…
vasárnap, 31 október 2021 21:11

A főszerepben: Dublin

Írta:
2021 augusztusának legvégén abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a pandémia következtében kialakuló tökéletes bizonytalanság ellenére két hetet az ír fővárosban tölthettem az Erasmus+ program keretében. Eredetileg más országot és más képzést tartalmazott a projektünk, de a végén a többszörös kurzusmódosítás eredményeként az InterEducation rendkívül hosszú elnevezésű dublini 2 Week…
 The Creative Classroom: Tools and Tips for Language Teachers Az Europass Teacher Academy nyelvtanárok részére szervezett kéthetes továbbképzésén vettem részt 2021 őszén, Dublinban. A képzés alapvető célkitűzései voltak: új, kreatív módszertani, tanóraszervezési ismeretek szerzése és beépítése a tanári gyakorlatba, autentikus tartalmak tananyaggá alakításának lehetőségei, tanulást segítő online applikációk megismerése, hatékony…
péntek, 15 október 2021 08:33

Játszani is engedd...Firenzében

Írta:
Évekkel ezelőtt elhatároztam,amikor hallgattam kollégáim lelkes beszámolóit,hogy én is részt szeretnék venni az Erasmus+ programban! Mikor meghallottam,hogy magyar nyelvű képzés is indul,ráadásul Firenzében,tudtam,itt az én időm! Az Europass szervezésében 2x1 hetes kurzuson vettem részt 2021.aug.2.-14-ig. Az első hét témája:Soft kézségek erős tanárok részére. A tréner Matei Lídia,az Europass tanára,aki jól…
Idén harmadik alkalommal vettem részt tanári mobilitáson. A 2020-ra tervezett képzés a pandémia miatt ellehetetlenült, így 2021 augusztusában került sor az utazásra. „Játszd el, rakd ki, építsd fel…3-4. osztály” (matematika módszertan kisiskolásokkal foglalkozó tanítóknak) a képzés címe, mely első olvasásra felkeltette az érdeklődésemet. Ráadásul két kiváló, nagyra becsült, vérbeli padagógus…
A gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, AMI, Óvoda 2020-as sikeres Erasmus + pályázata a világjárvány miatt 2021-ben valósulhatott meg. Augusztus 2-7-ig Firenzében az Europass nemzetközi nyelviskola Soft skills for strong teachers kurzusán vettem részt. A téma a tanári és vezetői munka során az együttműködéshez elengedhetetlenül szükséges ún.soft készségek…
kedd, 12 október 2021 09:25

Mindfulness in Barcelona

Írta:
2020-ban harmadik alkalommal pályázott intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, AMI, Óvoda Erasmus+ tanári mobilitásokra. A Covid miatt tavaly meghiúsult kiutazásnak idén szerencsére nem volt akadálya, így végre részt vehettem a régóta vágyott "Mindfulness and Positive Education" c. 2 hetes spanyolországi kurzuson, az Europass Teacher Academy szervezésében. Már…
Iskolánk Erasmus+ projektjének keretén belül az Europass Teacher Academy szakmai továbbképzésén vettem részt Firenzében 2021.07.18. - 07.24. között. A kurzus címe: Classroom Management Solutions for Teachers: New Methodologies, Effective Motivation, Cooperation and Evaluation Strategies Azért ezt a képzést választottam, mert szerettem volna innovatív, korszerű tanulásszervezési eljárásokat, valamint hasznos online és…
Fellegajtó nyitogató Firenzében Ha majd egyszer nyugdíjasként a kandalló mellett üldögélünk a férjemmel, hogy felidézzük a régi szép emlékeinket, akkor bizonyára a firenzei utazásunkat emlegetjük majd. Most is alig hiszem el, hogy nyelvtudás és kíséret nélkül, csak úgy kettesben nekivágtunk az útnak. Váratlanul augusztus elején, egy kolléganőm helyett, aki nem…
hétfő, 11 október 2021 09:13

Hello Dublin, hello CES!

Írta:
Tanárnak lenni folyamatos kihívás, alkalmazkodás és megújulás. Akkor is, ha nem mindig érzünk ehhez kedvet. Az elmúlt másfél év, az online tanítás és az egész feje tetejére állt világ azonban nem hagyott más választást nekünk. Az Erasmus+-nak hála viszont a szakmai megújulás több, mint egyszerű továbbképzés: élménytanulás. Sosem volt kérdés…
Tekse Tünde vagyok, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola angol tanára, az idegennyelvi munkaközösség vezetője, az Erasmus+ program koordinátora.Az Europass szervezésében 2x1 hetes képzésen vettem részt Barcelonában 2021.08.02-13-ig. Az első héten tartott "Integrating Creativity and Innovation Into Teaching" trénere az olasz Federica Di Bartolomeo, a második héten zajló "Team…
ERASMUS+ pályázat Spanyolország, Barcelona 2021. “Active Art: Understanding and Enjoying Art in the Classroom and Beyond” https://meixneriskola.hu//erasmus-mobility A Rákospalotai Meixner Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként 2019-ben már részt vehettem egy Erasmus+ tanártovábbképzésen Firenzében, és már akkor biztosra vettem, hogy ha iskolám újabb pályázatot nyújt be, ismét jelentkezem -…
csütörtök, 07 október 2021 14:26

Két hét Toszkána szívében

Írta:
ZUBOR-KOLOZSI RÉKA FIRENZE EUROPASS TEACHERS ACADEMY: JÁTSZD EL, RAKD KI, ÉPÍTSD FEL… – MATEMATIKA AZ ALSÓ TAGOZATBAN – 1-2. OSZTÁLYOS TANÍTÓKNAK HTTPS://MEIXNERISKOLA.HU//ERASMUS-MOBILITY 2021. 08.02-08.13 A Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítójaként a 2019-es Erasmus+ pályázat keretein belül lehetőségem nyílt arra, hogy Olaszországba utazzak egy kéthetes mobilitásra. A…
csütörtök, 07 október 2021 10:12

Methodology and Language Development in Dublin

Írta:
Methodology and Language Development Dublin, 2021 Immáron második alkalommal vettem részt külföldi képzésen az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően. A világjárvány nem tette lehetővé, hogy tavaly utazzunk ki az általunk választott tanfolyamokra, ezért a 2020-as képzések 2021 nyarára tolódtak. A programban idén tízen vettünk részt a tanári karból. A pandémia sajnos több…
szerda, 06 október 2021 18:45

Kreativer Unterricht

Egyéni beszámoló Kreativer Unterricht – Deutsch als Fremdensprache: Methoden und Umsetzung A mobilitásom hivatalos része 2021. szeptember 20.-án kezdődött és 24.-én ért véget. Én már előző napon késő délután megérkeztem Düsseldorfba. Izgatottan vártam a hétfő reggelt, az első tanítási napunk a düsseldorfi IIK e. V. épületében délelőtt 11 órakor kezdődött.…
kedd, 05 október 2021 09:07

Encouraging Creative Thinking

Írta:
Az Erasmus+ programba az év elején csöppentem bele, a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pályázatával jutottam el Prágába egy egyhetes pedagógus-továbbképzésre. A kurzust a ITC- International Training Center szervezte és az Encouraging Creative Thinking nevet kapta. Leírása felkeltette az érdeklődésemet, a feldolgozott témák megismerését hasznosnak találtam, ezért…
hétfő, 04 október 2021 20:00

Málaga – 2 semanas de maravilla

Írta:
Málaga – 2 semanas de maravilla a mobilitásban résztvevő: Kmetty Orsolya mobilitás helyszíne: Malaca Instituto; Club Hispánico 2019 telét írtuk, amikor intézményünkből néhányan kis csoportként elkezdtük a közös munkát, majd 2020 februárjában pályázatot adtunk be a Tempus Közalapítványhoz. Projektvezetőnk először is lelkesen ecsetelte az ő korábbi jó tapasztalatait, kedvet csinálva…
vasárnap, 03 október 2021 11:09

Egy csodálatos hét Barcelonában

Írta:
Egy csodás hét Barcelonában Munkatársaim élménybeszámolóját hallgatva elhatároztam, hogy én is szeretnék részt venni az Erasmus+ programon. A sors úgy hozta, hogy egy volt pedagógusunk elhalasztott megnyert pályázatát megörököltem, így szinte az ölembe pottyant a lehetőség. Az eredetileg kiválasztott képzés nem indult, így az adott lehetőségek közül a „European School…
csütörtök, 30 szeptember 2021 14:18

Befogadó tanulási környezet tervezése

Írta:
A Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képviselőjeként a 2019-es Erasmus+ pályázat keretein belül lehetőségem nyílt arra, hogy Olaszországba utazzak egy egyhetes továbbképzésre. Az általam választott kurzust „Designing Inclusive Learning Environment”, az Europass Teacher Academy szervezte Firenzében. Már az első nap magával ragadott a képzést vezető tanár személyisége,…
Nyelvi továbbképzésen vettem részt Máltán 2021. július 19-30. között, az Erasmus+ pályázat keretében. A program neve: Fluency&Language Development for Educational Staff a képző intézmény neve: ETI Executive Training Institute Malta. Angol nyelvi kommunikáció fejlesztése volt a program célja. A képző intézmény előzetes online felmérés alapján alakított ki csoportokat, az azonos…
csütörtök, 30 szeptember 2021 07:10

Berlin képekben

Írta:
Tanfolyam A „Four C’s” címet viselő kurzuson vettem részt, amit elsősorban a kreativitásom fejlesztése érdekében választottam. Sajnos a négy terület közül pont ez volt a legkevésbé hangsúlyos, de nem baj, legalább tudom, milyen témát keressek legközelebb. :) Valószínűleg az őszi időpont miatt lényegesen kevesebben voltunk, mint amihez a nyári turnusokban…
csütörtök, 30 szeptember 2021 05:34

Barcelona képekben

Írta:
Tengerpart Az 1992es olimpiára készült el a nagyjából 5 km hosszan elterülő strand, így a belvárosból gyakorlatilag bárhonnan nagyon gyorsan leérünk a partra, így bármikor be lehet iktatni egy csobbanást, ha nagyon melegünk lenne. Aki hozzám hasonlóan rajong a természetes vizekért, azoknak jó szívvel ajánlom ezért is ezt a várost.…
kedd, 28 szeptember 2021 15:59

Két hét Toszkána szívében

Írta:
ZUBOR- KOLOZSI RÉKA FIRENZE EUROPASS TEACHERS ACADEMY: JÁTSZD EL, RAKD KI, ÉPÍTSD FEL… – MATEMATIKA AZ ALSÓ TAGOZATBAN – 1-2. OSZTÁLYOS TANÍTÓKNAK HTTPS://MEIXNERISKOLA.HU//ERASMUS-MOBILITY 2021. 08.02-08.13 A Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítójaként a 2019-es Erasmus+ pályázat keretein belül lehetőségem nyílt arra, hogy Olaszországba utazzak egy kéthetes mobilitásra.…
kedd, 28 szeptember 2021 08:39

Alpha School in Malta

Írta:
A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium tanáraként vettem részt életem első Erasmus + képzésén. Az Alpha School of English adott otthon az egy hetes English Language development for teachers - Subject Specific kurzusomnak. Csodás környezet, barátságos, rugalmas és mindig segítőkész csapat fogadott, akik nagy hangsúlyt fektettek a biztonsági előírásokra a…
Iskolám, a Dunakeszi Szent István Általános Iskola 2019-ben nyújtott be pályázatot az Erasmus+ Köznevelési intézmények munkatársainak mobilitási projektjéhez. A kurzus megvalósulása a kialakult járványügyi helyzet miatt 2021-re tevődött át. Az időpont mellett a helyszín is megváltozott. Eredetileg Dublinba szervezték volna, végül Firenzében tartották meg. A szervezők nagy gondot fordítottak a…
csütörtök, 23 szeptember 2021 12:44

Egy hét a Boden-tó partján

Írta:
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanáraként 2021. augusztus 1-7-ig az Erasmus+ pályázat keretei között vettem részt a lindau-i Dialoge Bodensee nyelviskola német nyelvtanárok számára meghirdetett Language and Methodology for Teachers of German as a Foreign Language című kurzusán. A kurzust több különféle modulban hirdették meg, én a Developing the Four Skills…
szerda, 22 szeptember 2021 07:20

Eklektikus tanfolyam Dublinban

Írta:
Europass Mobilitás Balázs Béláné Szabó Júlia Szabadszavas beszámoló 2021 július 19 és 30. közt vettem részt egy tanártovábbképzésen Dublinban, Írországban, amelynek a címe 21st Century teaching, competency based education, soft skills and creativity. Érdekelnek azok a tanulói készségek, amelyek az érzelmeket szabályozzák, és érdekel a kommunikációs készségek meg a kreativitás…
kedd, 21 szeptember 2021 20:33

Project based learning in Firenze

Írta:
A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanáraként nagyon hasznos és egyben kellemes hetet töltöttem Firenzében életem első Erasmus + képzésének keretében. A Project based learning-ről (PBL) tanultam csodálatos környezetben, fantasztikus tanár és kollégák társaságában. A lelkes és vidám csapatot 6 spanyol, 3 portugál, egy szegedi tanárnő és…
CLIL — Learn how to use English, use English to learn Már az egyetemen is volt CLIL-re fókuszáló kurzus, de akkor, ott, főleg az elméletre fókuszálva elég nehéz volt elképzelni milyen is egy CLIL óra. Az érdeklődésemet már akkor is felkeltette, viszont a választásomat leginkább a két tanítási nyelvű általános…
hétfő, 20 szeptember 2021 12:01

New learning environments in Joensuu, Finland

Írta:
A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanáraként, harmadszor vehettem részt KA1 pályázaton. Az iskola előző évre elnyert, de 2021 nyarán megvalósuló Erasmus+ pályázatának keretében Finnországba látogathattam, ahol a jövő iskolájának oktatási formájával és új oktatási környezetének kialakításával ismerkedhettem. Eredetileg egy másik tanfolyamra jelentkeztem, ami a nemzetközi PISA…
vasárnap, 19 szeptember 2021 16:29

Grüße aus Berlin!

Írta:
" Berlin, a legnagyobb kulturális extravagáns, amit el lehet képzelni."- David Bowie Ezen idézet ismeretében nyújtottam be a német fővárosba. pályázatomat Erasmus + szakmai továbbképzésre Mikor kiderült, hogy a Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola projektje nyert, nagy várakozással néztem az utazás elé, hiszen német országismeret témakörében sok-sok éve…
szombat, 18 szeptember 2021 20:31

Kultúrtörténeti képzés Bécsben

Írta:
A Kodály Iskola német nyelv tanáraként az Erasmus + program keretén belül 2021. augusztus 9. és 14. között az osztrák fővárosban, Bécsben részt vehettem a Wien erleben: eine Reise durch die Kultur und Geschichte Österreichs (Megismerni Bécset: Ausztria kultúrája és történelme) című képzésen. A képzés szervezője a Hungary-Expert – a…
Nizza, a Francia Riviéra fővárosa, mely több évszázada vonzza az utazókat. Az olasz határ közelében az Alpok lábánál fekvő mediterrán város enyhe éghajlatának és tengerparti fekvésének köszönhetően válhatott téli kozmopolita üdülőhellyé. Eleinte a hideg tél fogságából szabadulni vágyó arisztokrácia, illetve a szerényebb körülmények között élő művészek, alkotók kedvelt téli üdülő-…
péntek, 17 szeptember 2021 13:09

Nyelvtanulás Dublinban

Írta:
Nagy izgalommal készültem az Erasmus+ pályázatban elnyert nyelviskolai képzésre Írországban. A célom az volt, hogy a passzív nyelvtudásomat élővé tegyem, nyelvi alapismereteimet fejlesszem. A járványhelyzet miatti intézkedések következtében az utazás előtti héten nyelviskolát kellett váltani, ami tovább fokozta az izgalmakat. Hálás köszönet Förster Anitának, aki napok alatt segített megtalálni az…
2021 júliusában Máltán az Alpha School szervezésében az Effective Classroom Management nevű kurzuson vettem részt. Az iskola számos kurzust kínál, mind nyelvtanfolyamokat felnőtteknek és gyerekeknek, mind pedig továbbképzéseket pedagógusok számára. Az iskola figyel arra, hogy anyanyelvi tanárokat alkalmazzon, így én kizárólag csak brit tanárokkal találkoztam a tanulmányaim során. Az iskolától…
2021 augusztusában vettem részt az Erasmus+ program keretében a Europass Teacher Academy egyhetes képzésén Firenzében. A Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola angoltanáraként úgy éreztem, hogy ez a kurzus járulhat hozzá leginkább a szakmai fejlődésemhez. Mivel ez volt az első Erasmus program amelyre jelentkeztem, sokszor igénybe vettem…
Erasmus+ Finnish approach to pupil s wellbeing Oulu, Finland 08.01. - 08. 07. 2021. Tréner: Mirjami Junnikkala Nagy izgalommal készültem a finnországi mobilitásra, hogy részletesen megismerhessem a finn módszert, a diákok jólléte érdekében hozott intézkedéseiket. Szeretném a felépített módszereket adaptálni az itthoni iskolai környezetre. A játékos feladatok, a feladat megoldása…
kedd, 14 szeptember 2021 14:06

Firenzei álom

A hír hallatán, hogy iskolánkból távozó kolléga helyett én vehetek részt egy mobilitáson, vegyes érzések vettek erőt rajtam. Egyrészt örültem és nagy megtiszteltetés volt számomra, másrészt kissé megijedtem, mert nagy kihívásnak éreztem. A kolléga által választott eredeti helyszín Verona lett volna, ám sok töprengés után végül Firenzére esett a választásom.…